Általános Szerződési Feltételek

  1. HATÁLY 

1.1 Jelen feltételek („Feltételek”) – eltérő írásbeli megállapodás hiányában – kiterjednek a  Zatykó Szilvia Egyéni Vállalkozó („Zatykó Szilvia EV”) által nyújtott szolgáltatásokra (a „Szolgáltatás”). A Zatykó Szilvia EV-tól kapott bármilyen ajánlat  megrendelő („Vevő”) általi elfogadásával a Vevő kijelenti, hogy a jelen Feltételeket  megismerte és elfogadta. A Vevő kijelenti, hogy nem rendelkezik semmilyen  általános szerződési feltétellel, vagy amennyiben mégis, Vevő ezúton tudomásul  veszi, hogy az kizárólag a Zatykó Szilvia EV képviseletére felhatalmazott személy  kifejezett, írásos beleegyezése esetén alkalmazható. 

  1. A MEGRENDELÉS ELFOGADÁSA 

2.1 A Vevő által adott megrendelés csak abban az esetben és akkor tekinthető a Zatykó  Szilvia EV által elfogadottnak, amennyiben és amikor azt Zatykó Szilvia EV képviseletére felhatalmazott személy visszaigazolja. Külön szerződés hiányában a felek közötti megállapodás az ajánlat és a jelen Feltételek tartalmával jön létre  („Szerződés”). 

2.2 Zatykó Szilvia EV ajánlata (amennyiben az ajánlat vagy a visszaigazolás eltérően nem  rendelkezik) annak keltétől számított 30 (harminc) napig érvényes. Az ajánlatot  Zatykó Szilvia EV a 30 (harminc) nap (vagy egyéb releváns határidő) elteltét  követően visszavonhatja és módosíthatja, amennyiben a Vevő ez alatt az idő alatt nem  ad visszaigazolást. 

2.3 A Vevő helytállni tartozik Zatykó Szilvia EV -val szemben az alábbiak  pontosságáért/helyességéért: 

(a) a Zatykó Szilvia EV -nak adott bármely megrendelés feltételei/paraméterei; 

(b) időben megadjon bármely információt, amely Zatykó Szilvia EV szerződésszerű teljesítéséhez szükséges; és 

(c) a Vevő által szolgáltatandó információk megadásáért, mely alapján Zatykó  Szilvia EV a Vevő körülményeire szabja a Szolgáltatást. 

2.4 A Szolgáltatás leírását és bármely specifikációját Zatykó Szilvia EV ajánlatában  (amennyiben azt a Vevő elfogadta) vagy a Vevő megrendelésében (amennyiben azt  Zatykó Szilvia EV visszaigazolta/elfogadta) kell meghatározni, de minden esetben  jelen Feltételeknek megfelelően. 

2.5 Zatykó Szilvia EV fenntartja a jogot, hogy bármely változtatást eszközöljön a  Szolgáltatás specifikációján, amennyiben az bármely alkalmazandó jognak való  megfeleléshez szükséges, vagy, ha a Szolgáltatást Zatykó Szilvia EV specifikációja  alapján kell nyújtani, amennyiben a változás a Szolgáltatás minőségét lényegesen nem  befolyásolja. 

2.6 Zatykó Szilvia EV által visszaigazolt/elfogadott megrendelést a Vevő kizárólag  Zatykó Szilvia EV előzetes írásbeli beleegyezésével vonhatja vissza, változtathatja 

meg és függesztheti fel, feltéve, hogy a Vevő teljes mértékben megtéríti Zatykó  Szilvia EV minden kárát/veszteségét, ideértve, de nem kizárólagosan a költségeket, a  munka- és anyagköltségeket, az utazási, kezelési költségeket, a késztermékek értékét,  elmaradt hasznot, a felmerült kárt és a Zatykó Szilvia EV -nál felmerült valamennyi  díjat és kiadást, amely a visszavonás, felfüggesztés vagy változtatás eredményeképpen  keletkezett. 

2.7 A Szerződést a Vevő részéről felfüggesztettnek kell tekinteni, amennyiben Zatykó  Szilvia EV a Vevő által adott utasítás hiánya vagy nem megfelelő volta miatt nem  tudja a Szerződésből eredő kötelezettségét teljesíteni. 

  1. ÁRAK ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK 

3.1 A Szolgáltatás ára a Vevő által elfogadott ajánlatban meghatározott ár/díj, a felek  eltérő rendelkezése hiányában. 

3.2 Amennyiben a Vevő fizetési kötelezettségének Zatykó Szilvia EV által meghatározott  határidőn belül nem tesz eleget, Zatykó Szilvia EV jogosult a szerződéstől elállni,  mellyel kapcsolatban a Vevő semmilyen igényt nem jogosult az Zatykó Szilvia EV – val szemben érvényesíteni. 

3.3 Az árak minimum 30 (harminc) nappal megelőzően küldött értesítés mellett bármikor  emelhetők Zatykó Szilvia EV által, figyelembe véve a piaci feltételeket,  valutaárfolyam-változásokat, devizaszabályozást, a munka-, anyag- vagy egyéb  előállítási költségek növekedését, a szállítási határidőt, a Szolgáltatás tartalmának,  specifikációjának Vevő által kért változását, vagy bármely, Vevő által meghatározott  specifikáció vagy egyéb utasítás vagy a Vevő által Zatykó Szilvia EV -nak adandó  megfelelő tájékoztatás vagy utasítás hiánya miatti késedelmet, amely az árajánlat kelte  és a Szolgáltatás befejezésének időpontja között keletkezik vagy várhatóan keletkezik. 

3.4 Az ár nettó+ÁFA vagy más, értékesítéssel összefüggő adó formájában kerül  feltüntetésre, ellenkező esetben az az ÁFA-t tartalmazza. 

3.5 A fizetésnek a számlában meghatározott esedékesség napjáig kell megtörténnie  („Esedékesség Napja”). A díj megfizetése a teljes díjnak a Zatykó Szilvia EV számlájára történő jóváírásakor tekintendő teljesítettnek. 

3.6 Amennyiben a Vevő az Esedékesség Napjáig nem fizet, Zatykó Szilvia EV egyéb  jogait nem érintve, Zatykó Szilvia EV jogosult a Szolgáltatás teljesítésének  megkezdését megtagadni és a szerződéstől elállni, vagy adott esetben azt felmondani. 

  1. HATÁRIDŐ 

4.1 Vevő jogosult javaslatot tenni a Szolgáltatás teljesítésének ütemtervrére, mely a  Zatykó Szilvia EV kifejezett, írásbeli beleegyezése esetén érvényes. Bármely  teljesítésre megállapított határidő csak hozzávetőleges (nem kötő erejű Zatykó Szilvia  EV részére), és Zatykó Szilvia EV nem felel semmilyen késedelemért. 

4.2 Amennyiben a Vevő (vagy az a személy, aki tekintetében Vevő a Szolgáltatást 

megrendelte) a megállapodásnak megefelelő vagy a Vevő és Zatykó Szilvia EV között  egyeztetett időpontban történő online vagy adott helyszínen történt megjelenést  elmulasztja, Zatykó Szilvia EV nem köteles a Szolgáltatás tekintetében új időpontot  adni és ezzel kapcsolatban felelősség Zatykó Szilvia EV -t nem terheli. 

  1. LEIRÁSOK 

Zatykó Szilvia EV anyagaiban található leírások és illusztrációk csupán tájékoztató  jellegűek, azok helytállóságáért a Zatykó Szilvia EV felelősséggel nem tartozik. 

  1. FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA 

6.1 Zatykó Szilvia EV -nak a Szerződés alapján fennálló kártérítési felelőssége a  Szerződésben foglalt díj összegét nem haladhatja meg, ide nem értve a jogszabályok  által kötelezően meghatározott kivételeket.  

6.2 Zatykó Szilvia EV felelőssége az elektronikus termék kiküldéséig áll fenn. Amennyiben a Szolgáltatás konzultáció formájában teljesül, a felelősség a konzultáció  végével megszűnik. 

6.3 Zatykó Szilvia EV kizár a Szolgáltatás (és az annak eredményeként létrejött termék) felhasználásából eredő mindennemű, különösen a felhasználó által elért eredményből,  vagy az elérni kívánt eredmény elmaradásából eredő kockázatokért és  következményekért való felelősséget. 

  1. SZELLEMI ALKOTÁSHOZ FŰZŐDŐ JOGOK ÉS ADATVÉDELEM 

7.1 A “Jogok” jelentik a mindenkori bejegyzett és nem bejegyzett szabadalmi jogokat,  védjegyekhez, kereskedelmi nevekhez, formatervezési mintaoltalmakhoz, használati  mintaoltalmakhoz, adatbázisokhoz, know-how-hoz és más szellemi tulajdonhoz  fűződő jogokat a világon bárhol. A Zatykó Szilvia EV weboldalain található írásos és  grafikai elemek, cikkek, kiküldött digitális termékek, hírlevelek szellemi termékek  szerzői jogvédelem alatt állnak, melynek tulajdonosa Zatykó Szilvia EV. 

7.2 Zatykó Szilvia EV nem köteles megtéríteni Vevő azon kárát, amely a Jogoknak a  Szolgáltatás Vevő általi használatából vagy eladásából fakadó megsértése iránti  igényből ered, kivéve, ha a jogsértés oka, hogy Zatykó Szilvia EV nem a Vevő által  adott bármely utasítást, tervet, specifikációt követte, vagy ha a Szolgáltatás nyújtására 

más olyan áruval vagy anyaggal összekapcsolva vagy vegyítve kerül sor, amelyet  Zatykó Szilvia EV szállított. 

7.3 Jelen kártérítési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a Vevő haladéktalanul, de  legkésőbb az adott körülmény felmerülésétől számított 8 (nyolc) naptári napon belül  írásban értesíti Zatykó Szilvia EV -t bármely, Vevő ellen támasztott igényről vagy a  Vevő ellen várható vagy benyújtott keresetről. 

7.4 A Vevő szavatolja, hogy az általa szolgáltatott információ, utasítás, specifikáció vagy  terv nem eredményezheti, hogy Zatykó Szilvia EV megsért bármely szabadalmat,  bejegyzett formatervezési mintát, védjegyet, szerzői jogot vagy egyéb szellemi 

tulajdonjogokat. 

7.5 Amennyiben a Szolgáltatást a Vevő által szolgáltatott információnak, utasításnak,  tervnek vagy specifikációnak megfelelően kell Zatykó Szilvia EV -nak teljesíteni,  vagy azzal bármilyen eljárást lefolytatni, a Vevő köteles megtéríteni Zatykó Szilvia  EV valamennyi veszteségét, kárát, költségét és kiadását, amelyet Zatykó Szilvia EV 

ellen ítéltek meg, vagy amely egyébként Zatykó Szilvia EV -nál harmadik személy  bármely szabadalmának, szerzői jogának, formatervezési mintájának, védjegyének  vagy más iparjogvédelmi jogának vagy egyéb szellemi alkotásának a Vevő információjának, specifikációjának, utasításának vagy terveinek használata miatti  megsértése okán előterjesztett igénnyel összefüggésben keletkezett, vagy amit Zatykó  Szilvia EV az ilyen igény kapcsán kötött egyezség során fizetett vagy ilyen fizetésben  megállapodott. Amennyiben Zatykó Szilvia EV ilyen egyezség megkötését tervezi  harmadik személlyel, előzetesen egyeztet ennek tartalmáról a Vevővel. 

7.6 A Vevő az erről való tudomásszerzést követően a lehető legrövidebb időn belül  köteles írásban tájékoztatni Zatykó Szilvia EV -t Zatykó Szilvia EV tulajdonában álló,  a Szolgáltatással összefüggő bármely jog harmadik személy által történő bármely  használatáról vagy tervezett használatáról és a Szolgáltatás bármely módon történő 

promótálásáról vagy reklámozásáról, amely sérti, sértheti vagy megszüntetheti Zatykó  Szilvia EV tulajdonában álló Jogokat. 

7.7 Amennyiben a Vevő tudomást szerez arról, hogy bármely személy azt állítja, hogy  Zatykó Szilvia EV tulajdonában álló Jogok érvénytelenek, vagy, hogy e Jogok  használata bárki jogait sért, a lehető legrövidebb időn belül köteles ennek részleteiről  Zatykó Szilvia EV -t írásban tájékoztatni. Vevő harmadik személynek ezzel  kapcsolatban nyilatkozatot, illetve elismerő nyilatkozatot nem tehet. 

7.8 A Vevő elismeri, hogy Zatykó Szilvia EV vagy Zatykó Szilvia EV csoport bármely  tagjának tevékenységével kapcsolatos valamennyi információ (ideértve bármely  megrendelés tényét, feltételeit és a technikai adatokat), amely nem köztudomású,  bizalmas információnak minősül. A Vevő vállalja, hogy nem közöl bizalmas  információt harmadik személlyel, és a megrendelés teljesítésén kívüli célra nem  használja. 

7.9 A Vevő csak a Zatykó Szilvia EV előzetes írásbeli hozzájárulásával használhatja a  Zatykó Szilvia EV nevét, védjegyeit, kereskedelmi neveit vagy Jogait, illetve csak  Zatykó Szilvia EV előzetes írásbeli hozzájárulásával hivatkozhat Zatykó Szilvia EV – val létrejött üzleti kapcsolatra (a megrendelés teljesítése előtt, alatt vagy után)  reklámozási, promótálási vagy egyéb célból. 

7.10 A Vevő tudomásul veszi, hogy Zatykó Szilvia EV -val létrejött üzleti kapcsolattal kapcsolatos adatot (ideértve a személyes adatokat) Zatykó Szilvia EV (vagy  adatfeldolgozóként az általa megbízott harmadik személy) tárolja és feldolgozza, jogi  személy Vevő esetében Zatykó Szilvia EV jogos érdeke alapján, a szükséges  mértékben és ideig, az üzleti kapcsolatok létrehozása és fenntartása céljából. Zatykó  Szilvia EV jogosult egy szerződésből eredő követelés engedményesének átadni azokat 

az adatokat, amelyek az adott követelés kötelezettjének azonosításához szükségesek. 8. VIS MAIOR 

8.1 Bármely vis maior esemény, azaz beleértve, de nem kizárólagosan bármely vis  maiornak minősülő tűzvész, üzemleállás és üzemzavar, üzemanyag vagy  nyersanyaghiány, sztrájk, járvány és ehhez hasonló események bekövetkezése esetén a  határidőket automatikusan meghosszabbítottnak kell tekinteni a fent említett  események időtartamával megegyező időtartamra, azzal, hogy a Zatykó Szilvia EV 

jogosult a megrendelések és/vagy bármely Szolgáltatással kapcsolatos megállapodás  részleges vagy teljes felmondására. Ez esetben Zatykó Szilvia EV minden közvetlen  vagy közvetett kárért való felelőssége kizárt. 

8.2 Vis maior esemény bekövetkezése esetén a felek kötelesek egymást haladéktalanul  értesíteni a körülményről. Ennek elmaradásából eredő károkért a felek egymással  szemben felelősséggel tartoznak. 

  1. MEGRENDELÉS 

9.1 Vevő a weboldalon szereplő információk alapján választhatja ki az egyes  Szolgáltatásokat. A weboldal esettől függően tartalmazhatja egy Szolgáltatás illusztrációját, leírását, díját és abban az esetben, amikor a Szolgáltatás teljesítése indokolja azt, a teljesítés menetét, időtartamát is. Egyes szolgáltatásoknál lehetősége  van a Vevőnek különböző opciók közül választani (például ajándékutalvány értéke). 

9.2 Vevő a honlapon található elérhetőségen, emailben küldi meg Zatykó Szilvia EV részére, hogy mely Szolgáltatást kívánja megrendelni, vagy amennyiben a honlapon  szereplő Szolgáltatás specifikumoktól el kíván térni, azt, hogy milyen jellemzőkkel  rendelkező Szolgáltatást kíván megrendelni. 

9.3 A megrendelni kívánt Szolgáltatások jellemzőit, pontos díját, darabszámát Zatykó  Szilvia EV és Vevő emailben egyeztetik. Vevő Szolgáltatás megrendeléséhez köteles  megadni teljes nevét, címét, telefonszámát, köteles megerősíteni e-mail címét és el  kell fogadja a Feltételeket, az Adatkezelési Szabályzatot (amelyek a honlapon  megtalálhatók és amelyeket Zatykó Szilvia EV külön is megküldhet), nyilatkoznia  köteles arról, hogy hozzájárul e az Adatkezelési Szabályzat szerinti adatkezeléshez,  kíván e hírleveleket kapni, illetve arról, hogy a részére nyújtandó Szolgáltatást,  valamint az annak során esetleg elkészült képanyagokat refernicaként közzé teheti e  Zatykó Szilvia EV. 

9.4 Zatykó Szilvia EV emailben egy „Megrendelés véglegesítése és ajánlat” tárgyú emailt  küld Vevő részére, amelyben összefoglalja a Vevő által megadott adatokat, a Vevő nyilatkozatait, a megrendelni kívánt Szolgáltatás jellemzőit és díját (ideértve a  Szolgáltatások részösszegeit is, valamint az adózás mértékét), Zatykó Szilvia EV adatait vagy azok fellelhetőségének helyét. Amennyiben Vevő válaszában megrendeli  a Szolgáltatást és további változtatási igényről nem nyilatkozik, úgy a felek között  létrejön a szerződés.

9.5 Vevő a Szolgáltatás ellenértékét közvetlen banki átutaláson keresztül rendezheti. 

9.6 A díj megfizetését követően Vevő megadott e-mail címére Zatykó Szilvia EV visszaigazoló e-mailt küld. Amennyiben technikai probléma miatt ez nem történne  meg, Vevő köteles ezt Zatykó Szilvia EV tudtára adni az ügyfélszolgálat  elérhetőségén (info@szilviazatyko.com) 

9.7 Zatykó Szilvia EV a megrendelt Szolgáltatás teljesítésekor, vagy azt megelőzően  küldi Vevő részére e-mailben az elektronikus számlát. Az elektronikus számlát  megőrizni elektronikus formában kell, kinyomtatva adóügyi igazolásra nem alkalmas. 

  1. ELÁLLÁS 

Vevőt nem illeti meg az elállás joga (i) a nem előre legyártott termék esetében,  melyet Vevő kifejezett kérésére állít elő Zatykó Szilvia EV, (ii) olyan termék  esetében, melyet kifejezetten a Vevő személyére szabtak vagy (iii) digitális  (számítógépre letöltött) termék esetében. A fogyasztónak minősülő Vevő elállási és  felmondási jogáról szóló részletes rendelkezéseket a Feltételek melléklete  tartalmazza. 

  1. JÓTÁLLÁS 

Zatykó Szilvia EV nem forgalmaz olyan terméket, mely az egyes tartós fogyasztási  cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet  hatálya alá tartozna. 

  1. SZAVATOSSÁG 

12.1 A termékszavatosság kizárólag a fogyasztónak minősülő Vevőt illet meg 

12.2 A termék hibája esetén Vevő termékszavatossági igényt érvényesíthet. Vevő kizárólag  a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját Vevőnek  szükséges bizonyítania, hogy a termék cseréjét vagy kijavítását kérhesse. 

12.3 Egy termék akkor minősül hibásnak, ha a termék nem felel meg Zatykó Szilvia EV által leírt terméktulajdonságoknak vagy a forgalomba hozatalkor hatályos minőségi  követelményeknek. 

12.4 A termék hibájából adódóan Vevő termékszavatossági igényét a digitális termék  kiküldését követő 24 órán belül érvényesítheti. A 24 órás határidő leteltével  jogosultságát elveszti. Vevőnek a hiba 24 órán belüli jelentése és bizonyítása Zatykó  Szilvia EV felé kizárólagos felelőssége. 

12.5 Zatykó Szilvia EV akkor mentesül a termékszavatossági követelés alól, ha bizonyítani  tudja, hogy: 

-a terméket nem üzleti tevékenysége közben készítette vagy hozta forgalomba; -a hiba a tudomány és technika állása szerint a forgalomba hozatalkor nem volt felismerhető; 

vagy 

-a termék hibája kötelező jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. Zatykó Szilvia EV -nak elegendő egy okot bizonyítania a mentesüléshez. 

  1. VEGYES RENDELKEZÉSEK 

13.1 Jelen Feltételek a Szerződés lényeges részét képezik. Amennyiben a jelen Feltételek  és/vagy a Szerződés vagy az esetlegesen külön kötött szerződés egymással ellentétes  rendelkezéseket tartalmaz, a felek között létrejött Szerződés/külön szerződés tartalma  az irányadó. 

13.2 Vevő Zatykó Szilvia EV viszonyában független szerződő fél, a jelen Feltételek és a  Szerződés nem keletkeztet polgári jogi vagy gazdasági társaságot, megbízást vagy  munkaszerződést. 

13.3 Nem érintve Zatykó Szilvia EV Vevővel szembeni keresetindítási jogát a Szerződés  kapcsán, Zatykó Szilvia EV jogosult a Vevőhöz intézett értesítéssel, azonnali hatállyal  felmondani a Szerződést, és követelni valamennyi kárt és a Szolgáltatás teljesítésének elmaradásából eredő veszteséget, amennyiben a Vevő jelen Feltételeknek nem felel  meg vagy cselekménye, illetve mulasztása nyilvánvalóvá teszi, hogy nem kíván e  Feltételeknek megfelelni. Zatykó Szilvia EV jogosult továbbá a Vevőhöz intézett  értesítéssel, azonnali hatállyal felmondani a Szerződést, és követelni valamennyi kárt  és a Szolgáltatás teljesítésének elmaradásából eredő veszteséget, amennyiben a Vevő 

a jelen Feltételeket – felek közötti eltérő megállapodás hiányában – nem fogadja el  maradéktalanul. A jelen Feltételeknek a Vevő általi késedelmes elfogadásából eredő késedelemért Zatykó Szilvia EV -t semmilyen felelősség nem terheli. 

13.4 A felek jelen Feltételek alapján őket megillető jogaiknak egyszeri vagy többszöri  késedelmes gyakorlása vagy az arról való lemondás nem jelent lemondást a további  alkalmakról, és nem korlátozhatja az adott jog későbbi gyakorlását vagy  érvényesítését. 

13.5 Ha a Feltételek bármelyike részben vagy egészben érvénytelen, az nem érinti az egyéb  rendelkezések érvényességét. A felek kötelesek az érvénytelen rendelkezést olyannal  helyettesíteni, ami annak gazdasági célját a lehető legnagyobb mértékben kielégíti. 

13.6 A Vevő követelésének engedményezése vagy jelen Szerződésben foglalt jogainak  átruházása kizárólag abban az esetben lehetséges, ha ahhoz a Zatykó Szilvia EV előzetesen hozzájárult. 

13.7 Zatykó Szilvia EV jogosult a Szerződésből eredő pénzügyi követelését, azok járulékos  jogaival együtt engedményezni, vagy más módon átruházni harmadik személyre. 

13.8 Zatykó Szilvia EV a Szolgáltatás tekintetében magatartási kódexnek nem veti alá  magát.

13.9 Jelen Feltételek Zatykó Szilvia EV weboldalain elérhető összes  termékre/szolgáltatásra vonatkoznak. 

13.10 Vevő a Szolgáltatás megrendelésével tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben  foglaltakat. 

13.11 Jelen Általános Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2026.05.01. 13.12 Jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásos szerződésnek. 13.13 Vevő a Szolgáltatással kapcsolatos kifogásait az alábbi elérhetőségen adhatja le: Név: Zatykó Szilvia 

Email: info@szilviazatyko.com 

13.14 Vevő kifogásait munkanapokon 9:00 és 16:00 között adhatja le, melyre Zatykó Szilvia  EV a panasz beérkeztét követően 30 napon belül köteles érdemben válaszolni,  megjelölve a jogérvényesítés lehetősége esetén a jogérvényesítés lehetséges helyét,  módjait, valamint az arra nyitva álló határidőket. A panaszt elutasító álláspontját  Zatykó Szilvia EV indokolni köteles. 

13.15 A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat: -a Vevő neve, címe; 

-a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja; 

-a Vevő panaszának részletes leírása, a Vevő által bemutatott iratok, dokumentumok és  egyéb bizonyítékok jegyzéke; 

-Zatykó Szilvia EV nyilatkozata a Vevő panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a  panasz azonnali kivizsgálása lehetséges; 

-a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési  szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a Vevő aláírása; 

-a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje; és 

-telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli  panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma. 

13.16 Zatykó Szilvia EV a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát  három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

13.17 Amennyiben a felek között a vita a fentiek szerinti panaszkezelés útján nem  rendeződik, úgy az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a vevő előtt: 

-panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál 

Általános fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatal jár el, a kérelemre induló  eljárásban illetékes fogyasztóvédelmi hatóság illetékességét a 387/2016. (XII. 2.) Korm.  rendelet 2/A.§-a határozza meg. 

-a Vevő lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület eljárásának  kezdeményezése 

Az illetékes békéltető testületről tájékozódni lehet a  https://bekeltetes.hu/udvozlo?id=testuletek 

internetes oldalon. 

-bírósági eljárás kezdeményezése. 

13.18 Zatykó Szilvia EV fenntartja magának a jogot a Feltételek előzetes bejelentés nélküli  és egyoldalú módosítására. Az esetleges változások a megjelenéstől számítva lépnek  életbe és a megrendelés idejében fennálló feltételek kerülnek elfogadásra minden  vásárlás során. 

13.19 Zatykó Szilvia EV adatvédelmi tájékoztatója az alábbi linken érhető el:  szilviazatyko.com, vagy szilviazatyko.photography vagy newwavenutritionist.eu 

13.20 Zatykó Szilvia EV és a weboldalak üzemeltetőjére vonatkozó adatokat az Impresszum  tartalmazza, amely az alábbi linken érhető el: szilviazatyko.com, vagy szilviazatyko.photography vagy newwavenutritionist.eu 

13.21 Jelen Feltételek magyar és angol nyelven készültek, bármilyen eltérés esetén a magyar  nyelvű változat az irányadó. 

Melléklet 

Elállási-/Felmondási tájékoztató fogyasztók részére 

A fogyasztó 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől a szolgáltatás  nyújtásának megkezdéséig. Szolgáltatás esetén, amennyiben a szerződés teljesítése  megkezdődött, a fogyasztó jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést. Szolgáltatás nyújtása esetén az elállási/felmondási határidő a szerződés megkötésének  napjától számított 14 nap elteltével jár le. Termék (például ajándékutalvány) esetén az  elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a 

fogyasztó vagy a fogyasztó által megjelölt személy a terméket megkapta, kivéve, ha ezalatt  az utalvány (más termék) beváltásra kerül (amely esetben a szolgáltatásra vonatkozó  feltételek irányadók).. 

Amennyiben a fogyasztó az elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási  szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni a Feltételek szerinti email  címre. 

A fogyasztó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát. 

Ha a fogyasztó jogszerűen eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az elállási  nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítésre kerül a teljesített  valamennyi ellenszolgáltatást. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott  fizetési móddal egyező fizetési mód kerül alkalmazásra, kivéve, ha a fogyasztó más fizetési  mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából  kifolyólag a fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. 

Ha a fogyasztó kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás  teljesítése, felmondása esetén a fogyasztó köteles megtéríteni a szerződés megszűnésének  időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. A fogasztó részére  visszatérítésre kerül a fogyasztó által nyújtott ellenszolgáltatás azon része, amely meghaladja  a megkezdett szolgáltatás ellenértékét.